+36 1 486 3660 | info@vmgsuli.hu | OM: 035234
1085 Budapest, Horánszky u. 11.
Média12 – 2024

Seres Zoltán

27 szeptember 2024

Nincs hozzászólás

Home Média

Média12 – 2024

2024. szeptember 20-21-én rendezték meg a több éves múlttal rendelkező Média12-t (korábban Média24) a 9.a osztály számára. A rendezvény első felén a kilencedikeseken kívül a 10.a osztály is jelen volt, akik amellett, hogy részt vettek a programokban, finom élelemmel is ellátták a gólyákat. A Média12-t nem idén rendezték meg először, és az is biztos, hogy nem az idei volt az utolsó ebből az izgalmas programból. Több éve tartó hagyomány, hogy a legfiatalabb médiás osztály, az osztályfőnökük és a médiás szakmai tanárok együtt töltenek egy napot (idén egy felet), aztán bennalszanak az iskola tornatermében.

 

Szeptember 20-án 16:00-kor felzendült Mészáros Zsolt és Sasvári Gábor tanár urak hangja a díszteremben, ünnepélyesen köszöntötték a jelenlévőket, majd megnyitották az eseményt. A díszteremben a 9.a és a 10.a osztály tanulói mellett a két osztályfőnök, Dr. Haász Gabriella tanárnő és Seres Zoltán tanár úr, valamint több médiás tanár is jelen volt. A program során Deutsch Zoltán tanár úr, Tóth Eszter tanárnő és Meleg Gábor tanár úr érdekesebbnél érdekesebb játékokkal és feladatokkal szórakoztatta a vegyes csoportokba tömörülő (azaz kilencedikes és tizedikes diákokat is tartalmazó) vmg-seket.

 

A következőkben egy kilencedikes diákunk, Horváth Lili meséli el az eseménnyel kapcsolatos személyes élményeit.

12 óra

2 osztály

6 tanár

Idén is megrendezésre került a médiások egyik kedvenc programja, a suliban alvás. Jelenlegi 9.a-s diákként, első kézből tudok nyilatkozni arról, mennyire elképesztő ez a VMG-s hagyomány. Nemcsak a játékok és feladatok teszik színessé ezt az estét, hanem a tanárok is, akik ugyanolyan lelkesen vetik bele magukat ebbe, mint mi, diákok.

 

Az idei Média12-n Deutsch Zoltán tanár úrral kezdtünk, aki kreatív játékokkal szórakoztatott minket. Aztán Tóth Eszter tanárnő tartott nekünk egy izgalmas kvízt, ahol ki kellett találnunk, hogy a lejátszott zenék, melyik filmben voltak hallhatók. A 10.a osztállyal voltunk csapatokba osztva aszerint, hogy ki melyik évszakban született. Mindenki izgatottan vágott bele, végül a tavasz csapat lett a győztes. Végül az utolsó játék következett a 10.a-val: Meleg Gábor tanár úr szavaival élve “lehetetlen” feladatokat kellett végrehajtanunk, viszont igazi csapatként könnyedén vettük az akadályokat. Zászlót és szobrot készítettünk, majd egy filmes jelenetet alakítottunk, úgy mintha egy kuckó volna. Aztán indulót írtunk a média tagozatnak, amit elő is adtunk egymás előtt a Díszteremben. Az utolsó feladatunk az volt, hogy adjunk elő egy olimpiai sportág legizgalmasabb jelenetét egy percben. Rengeteg vicces jelenetet láttunk, például az alvásversennyel, amit az egyik osztálytársam nyert meg. Ezek után kezdődött a vacsora, ahol rengeteg ételből tudtunk válogatni: közel 120 db palacsinta várt ránk és még számtalan más finomság is. Mindezt a szüleinknek köszönhetünk, akik biztosították ezeket az ételeket, amikből annyi volt, hogy még másnap, reggelire is azokat ettük. Az este egy adott pontján elköszöntünk a 10.a-tól és felmentünk a Díszterembe. Itt egy volt VMG-s diákkal, Babaitisz Jorgosszal (művésznevén Lil Frakkal) készített interjút négy osztálytársam. Nagyon sok kérdésünkre választ kaptunk és abszolút pozitív élmény volt számunkra.

 

Miután elköszöntünk tőle, még hajnali fél kettőig buliztunk az iskola belső udvarában, ettünk, táncoltunk és osztályfőnökünkkel, Seres Zoltánnal, illetve Mészáros Zsolt tanár úrral pingpongoztunk. Az est egy pontján az egész 9.a-nál beütött a Vivaldi techno, amitől kellőképpen felpörögtünk. Osztályfőnökünk végül nagy nehezen, de mindenkit elzavart lefeküdni, de azért még meghallgattunk egy esti mesét.

 

Reggel a JBL-ből üvöltő Jó reggelt kívánok című Republic számra ébredtünk, majd sok élménnyel és emlékkel távoztunk. Ez a 12 óra egyértelműen igazolta, hogy nincs jobb iskola a VMG-nél (ha ezt eddig valaki még nem tudta volna), a tanárok pedig még annál is jobb fejek, mint azt bárki hinné. Ja, és persze éljen a 9.a! 

Galéria